Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 

 

Köszöntök mindenkit a Veresi Karate SE Tanítványai nevében!

 

 

1994- ben egy osztá10334474_624448947650807_210065280734182310_n.jpglytársam javaslatára ellátogattam testvéremmel a Czabán Samu általános iskolában induló karate oktatásra. Eleinte megijedtem a sok Karate ruhástól főleg a nagy kiabálásoktól.

Következő edzésen már testvéremmel együtt elkezdtünk edzésekre járni. Akkor sensei segítői Tüttő Regina  valamint Salling Peti senseiek voltak.

Első vizsgám 1994 decemberében volt a Szentkirály utcában. Az első nehezebb akadályt sikeresen  vettük öcsémmel. Szépen lassan többet kezdtem edzésekre járni, kezdetben heti 2 alkalommal, majd 3 illetve 4 szer is. Az első sikertelen vizsgám akkor jött el mikor narancssárga övre vizsgáztam volna tavasszal. Nagyon el voltam keseredve, de akkor sem adtam fel folytattam tovább. A következő vizsgán még azon a nyáron levizsgáztam narancssárga övre.

Nyáron az edzések szerencsére nem maradtak el. Annak ellenére, hogy a suli zárva volt, mi kint edzettünk az udvaron.

 

Elkezdődött a versenyszezon.

Kezdetben kisebb házibajnokságokra jártunk, majd elkezdtünk nagyobb bajnokságokon is részt venni. Voltak versenyek a XV. Kerületben, Tökölön, Gödöllőn, és még számos vidéki városokban is.

Ezekre a versenyekre közösen jártunk a megszokott 10-15 fős társasággal. Már az utazás is jó hangulatban telt. Számos sikereket értünk el, természetesen sajnos az iskola miatt abba kellett hagynom a versenyzést. Voltak olyanok akik még tovább folytatták és bekerültek a Magyar válogatottba is.

 

Ebben az időben zöld illetve barna öves voltam.

2005 márciusában levizsgáztam fekete övre 1. DAN -ra, majd ugyanebben az évben eljutottam senseiel Izraelbe.

 

A karate egész életemet döntő többségben befolyásolta és egész életem végéig hatással lesz rám.

Mindig is a karate nagyon fontos volt számomra.

Célokat tűztem ki magam elé, melyek elérése sikerként könyveltem el.

Ahogy haladtam előre a ranglétrán egyre több lett az önbizalmam.

A karate annyira hatással van rám, hogy a főiskolás diplomamunkámat is arról írtam sensei segítségével, melynek címe: A keleti harcművészetek hatása a serdülőkori személyiségre.

 

2005 -ben le állam vizsgáztam a Budapesti Műszaki Főiskola tanítóképző szakán mérnöktanárként.

 

2006-2008 elvégeztem a Semmelweis Egyetem Testnevelés és Sporttudományi karán a sportedzői képzést.

 

2006 szeptemberétől oktatok Veresen. Eleinte a mostani BOX club helyén illetve az Innovációs központban.

2008 óta foglalkozok óvodásokkal is, heti két alakalommal.

 

2012 decemberében nyílt meg Veresen a Harcművészeti központ, mely fejlesztésében kivettem részemet.

 

2013 február 24. én levizsgáztam 2. DAN -ra.

 

2013 -májusában hazánkbam került megrendezésre a felnőtt karate európabajnlokság, mejnek szervezö csapatában helyet kaptam.

 

Ugyanebben az évben júliusban került megrenderésre a főiskolások  és egyetemisták európa bajnoksága ahol szintén szerbezőként részt vettem.

 

 

 1545188_410306505739277_628859023_n.jpg

 

2013 december 31 -én Veresegyház képviselőtestülete kitüntetésben részesített Bellai János Testnevelés és Sport díjjal.

 

2015 februárjában az Egri Eszterházi Károly főiskola (azóta már egyetem) testnevelési tanszékére jelentkeztem testnevelő tanár szakra.

 

2015 októberétől egy budapesti középiskolában testnevelő tanárként tevékenykedem, ahol a sport örömét próbálom megszerettetni a diákokkal.

 

2017 júliusában felvételt nyertem az Egri Eszterházy Károly  Egyetem mestertanári képzésére.

 

 

 

Célom:

Minél több gyermekkel szerettesem meg a karate szépségeit és a közeljövőben eredményesen szerepeljenek különböző országos versenyeken, házi bajnokságokon.

 

 Elért helyezések:

- XV. kerületi diákolimpia (1999. november) Kata I. hely

- XV. kerületi diákolimpia (1999. november) Kumite II. hely

- Kushido Országos Bajnokság (2000. október) Csapat kumite II.hely 

- Goju-ryu Országos Bajnokság (2000. november) Kata III. hely

- Goju-ryu Országos Bajnokság (2000. november) Kumite III. hely

- IV. Hungaro Kábel karate kupa (2001. május) Kata III. hely

- Goju-ryu Országos Bajnokság (2001. október) Kata II. hely

- Goju-ryu Országos Bajnokság (2001. október) csapat kata I. hely

- Kusido Országos Bajnokság (2001. november) kata I. hely

- Kusido Országos Bajnokság (2001. november) Kumite II. hely

- XV. kerületi diákolimpia (2002. február) Kumite I. hely

- II. Csepel kupa (2002. március) kata III. hely

- II. Csepel kupa (2002. március) Kumite I. hely

- Országos diákolimpia elődöntő (2002. április) Kumite II.hely

- Magyar Bajnokság (2002. április) kumite II. hely

- Országos diákolimpia döntő (2002. május) kumite III. hely

- II. Bakonyi betyár goyu-ryu kupa (2002. október) Kata III. hely

- II. Bakonyi betyár goyu-ryu kupa (2002. október) Kumite I. hely

- Nyílt Goju-ryu Országos Bajnokság (2002 október) Kata III. hely

- IV. Halom Kupa (2002. október)     Kumite II. hely

- Goju-ryu országos bajnokság (2003. május) kata III. hely

- Goju-ryu országos bajnokság (2003. május) Kumite III. hely

- Ablon kupa (2003. október) Kata I. hely

- Ablon kupa (2003. október) Kumite II. hely