Gyakran ismételt kérdések

1. Hogyan magyarázná el röviden, hogy mi a karate?

A karate egy ütéseket és rúgásokat alkalmazó, japán eredetű harcművészet/küzdősport, amelynek edzései alaptechnikák (kihon), formagyakorlatok (kata) gyakorlásából és küzdelemből (kumite) állnak. A küzdelmek a karate stílusok zömében a fizikai kontaktus ellenére kontrollált mozdulatokkal történnek, néhány ágazatban (pl. kyokushin) ugyanakkor testre jellemzően a kiütés a cél. A legtöbb klubban hangsúlyt kapnak a karate hagyományos értékei: udvariasság, tisztelet, alázat, kitartás, fegyelem és önfegyelem. A karatéban az előrehaladást övfokozatokban mérjük (kyu és dan), a fehér övtől a feketéig övvizsgákon át lehet eljutni.

2. Kinek való a karate?

 A karate nemcsak sport, hanem életmód is, így egész életen keresztül űzhető. Mindazonáltal manapság a karatésok túlnyomó része a gyerekekből kerül ki, köszönhetően annak, hogy a szülők is felismerték a karate nevelő szerepét. A felnőtteket egyebek mellett egészségük megőrzéséhez segíti. 

3. Én is lehetek feketeöves?

Szinte bárki lehet feketeöves, de ez hosszú folyamat során érhető csak el, és még közel sem jelenti a végállomást. Fontos, hogy olyan mestert és klubot találj, amelyek el tudnak juttatni a danvizsgáig. Nélkülözhetetlen a rendszeres edzésre járás, és az edzőtáborokon, szemináriumokon való részvétel. A versenyzés is segíthet a fejlődésben. Igyekezz minél jobban elsajátítani a tanultakat, folyamatosan javítani, fejleszteni magad. Mindeközben ne akarj túl gyorsan haladni, légy türelmes, de soha ne add fel!

4. Veresi Karate Sportegyesület

Veresen 2006 óta vannak karate edzések. Lehetőség nyílik minden korosztály számára karate tanulásra.

5. Jelentkezés a tanfolyamra

Az alábbi jelentkezési lap kitölthésével:

Az edzések mindenki számára nyitottak. Beiratkozáshoz kérünk 1 db igazolványképet és egy kitöltött jelentkezési lapot. Az első két hónapban kényelmes edzőruha, a harmadik hónaptól karate öv, nadrág, póló, kabát (karate gi) kötelező.

6. Mennyi idős korban lehet a karatét elkezdeni? 

Erre a kérdésre azt tudom mondani, hogy van 3 éves tanítványom aki nagyon szeret edzésre járni. Mindenféleképpen javaslok egy próbaedzést, minden kötöttség nélkül.

7. Mit kell vinni az első alkalomra?

Az első alkalomra kényelmes öltözetben érkezzetek. Rövidnadrágban, pólóban gyere edzésre, hozzál magaddal papucsot.
Mind a két edzőtermünkben tatami van, ezért az edzéseken mezítláb edzünk. Ne félj nem fogsz felfázni! :) 

8. Mikor vásároljunk karate ruhát? 

Azt szoktam mondani, hogy az első három hónapban nem érdemes utána az edzővel történt egyeztetés után.

9. Versenyek

NEM KÖTELEZŐ!

Jelentkezés és kiválasztás alapján, felkészülést és indulási lehetőséget biztosítunk a Magyar Karate Szövetség versenyein. 

10. Magánórák

Személyes megbeszélés után.

11. Övvizsga

Övvizsgát tehet mindenki, aki 4 hónapon keresztül részt vett az edzések 80%-án és az eltelt idő alatt megfelelő fejlődésről tett tanúbizonyságot.
Kék és zöld övtől a kivárási idő 6 hónapra módosul, és övvizsga csak edzőtáborban tehető.
Stílusunk felnőtt, gyerek és óvodás övvizsga rendszerben dolgozik.
Felnőtt vizsgát tehetnek azok, akik adott évben töltik be 16. évüket, gyerek 8 évtől, óvodás 8 év alatt.

12. Mit tegyek, ha a gyerek nem akar edzésre menni?

Bizonyára gyereküknek is lesznek "egyszer fenn, egyszer lenn" napjai. Fontos, hogy a szülők az első edzéstől fogva segítsenek abban, hogy a tréningeket a gyerek életének szerves részévé tegyék. Tudnivaló, hogy csak az edzések állandó látogatása eredményez fejlődést!